Zene

Sajóvelezd zenei életérről

Sajóvelezd zenei életére jellemző volt, hogy sok zenét kedvelő, és a zenéhez értő ember volt a faluban. A korabeli iratok alapján már az 1850-es évektől létezett pl. énekkara a református közösségnek és nagyon sok családban volt olyan ember, aki valamilyen hangszeren is játszani tudott. A legismertebb hangszer a citera volt, melyet maguk is el tudtak készíteni. Adatközlőink közül volt is aki fiatalabb korában citerázott, de a zenélés régtől fogva a muzsikus cigányok dolga volt.

A velezdi zenész cigányok híresen jó muzsikusok voltak és sokat hívták őket más falvakba és városokba. A cigánybandáknak legalább négy, de volt hogy hat tagja is volt. Egy vagy két prímás, egy vagy két brácsás, egy bőgős, egy cimbalmos és egy klarinétos. Korábban a pásztoroknál is természetes volt valamilyen hangszer használata, de már teljesen eltűntek. A dudát már rég nem ismerték, de a furulya, vagy a citera még sokáig használatban volt. A sajóvelezdi dallamok gazdagságára jellemző, hogy több régi stílusú eleme is megmaradt az új stílusú dallamok mellett, pl. pont a pásztorok nótáiban megfigyelhető páva-dallamtípus ami a Barkóságban is több változatban megtalálható.

Vagy említhetném még az ugyancsak régi stílusú és a Vidróczky dalokhoz köthető másik dallamot.

Általában elmondható, hogy a pásztorkodás magával hozta az átfedéseket a különböző tájegységek között. A pásztorok nem csak külön éltek a falusi társadalom mindennapjaitól és szorosabb kapcsolatuk volt a természettel, de sokan vándoroltak is, tehát több vidéken is pásztorkodtak. A munkavállalásnak az ilyen jellegű kiterjesztése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy erős zenei hasonlóságok alakultak ki és sokkal egységesebb képet lehet felvázolni a pásztorhagyományokról. Dallamaikban egyfajta belterjességet lehet megfigyelni és sokkal könnyebb típusokba sorolni őket. Habár nem sok típusról beszélünk ("Ködellik a Mátra", "Amodt van egy nagy ház", "A Vidrócki...", "Lóra csokós") mégis igen-igen változatosak. Szövegük négy-, öt, vagy hatsoros is lehet, amelyek leginkább a pásztoréletről szólnak, de a balladák és rabénekek sem ritkák. A tempóingadozás, valamint a magyar népzenében ritka dinamikai árnyalatok erőteljes alkalmazása nagymérvű előadói szabadságra utal. Ami leginkább érdekes volt a velezdi pásztordalokkal kapcsolatban, hogy az általában szabadon, a szöveghez igazodva (parlando-rubato) előadott dalokat itt gyorsabban, vagyis táncolható formában (tempo giusto) is énekelték. Ez azért fontos, mert a magyar népzenében egyedül a barkó népzene sajátosságaként tartják számon ezt a fajta előadásmódot.

Habár a zenében is megfigyelhető egyefajta elzárkózás az egyes települések között, de mindamellett megtalálhatóak az általánosan elterjedt dalok is melyek ugyanabban a változatban, vagy csak kisebb eltérésekkel vannak jelen.

Hanganyagok 1
A zenekari hangzást rekonstruáló zenészek:

Orosz Sándor
(hegedű)

Dozsnyák Péter
(brácsa)

Horvát József
(cimbalom)

Boncsér Gábor
(klarinét)

Ács Gyula
(klarinét)

Horvát Attila
(nagybőgő)